A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Numizmaták Konferenciájának (FNK) ezúttal a kalocsai érsekség, az Astriceum Érseki Múzeum ad otthont.
Az FNK célja egyrészt tematikus megnyilatkozási felületet nyújtani a pályájuk elején járó kutatóknak, másrészt elősegíteni az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését. Célja továbbá az is, hogy a legújabb kutatási eredmények minél szélesebb körben váljanak ismertté és alkalmazottá.
A konferencia fővédnökei:
Dr. Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, múzeumigazgató
A konferencia időpontja: 2024. november 11–12. (hétfő–kedd)
A konferencia helyszíne: Astriceum Érseki Múzeum, Konferenciaterem (6300 Kalocsa, Szentháromság tér 2–3.)
Előadói szekció:
Az FNK előadója lehet bármely bölcsész, aki tudományosan megalapozott numizmatikai kutatásokkal foglalkozik, elvégezte legalább az alapképzést (BA) vagy hat félévet sikeresen abszolvált osztatlan és/vagy tanár szakos képzésben, és a konferencia időpontjáig 40. életévét még nem töltötte be. Jelentkezni jelentkezési lap kitöltésével és az előadás absztraktjának megküldésével lehet. A szekcióelnökökből álló eseti bizottság, a fentiekben meghatározott kitételektől az előadás megalapozott tudományos jelentőségére hivatkozva eltekinthet.
A konferencia nyelve: az absztraktokat és a vetített prezentációkat (ppt) angol nyelven kell elkészíteni, az előadás magyar, angol és német nyelven is megtartható.
Az előadókat kérjük, hogy az angol nyelvű absztraktjuk mellé küldjenek egy olyan képet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, ami az előadásuk témáját a leginkább körvonalazza.
A konferencia tervezett szekciói:
1. A pénzverés kezdetétől a magyar államalapítás koráig (1000-ig),
2. A magyar államalapítás korától a késő középkor végéig (1000–1526),
3. Kora újkor (1526–1711),
4. Újkor (1711 után)
A konferencia előadásainak szerkesztett változatát nyomtatott kötet formájában tervezzük megjelentetni.
Az előadók számára szállást tudunk biztosítani.
Előadói jelentkezési lap (1. oldal):
https://forms.gle/qLv6vPtf5j7ePwzf8
Poszter szekció:
A Fiatal Numizmaták Konferenciája az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is lehetőséget biztosítunk a múzeumbarát civil önkénteseknek, hogy az általuk talált éremtani, vagy éremtani kapcsolódással bíró kiemelkedő jelentőséggel bíró leleteket poszter formájában bemutassák. Ezzel a közös célunk, hogy az általuk talált legfrissebb, és általában közöletlen numizmatikai szakanyagok létezése bekerülhessen a tudományos köztudatba. Poszterrel minden olyan civil önkéntes jelentkezhet, aki valamelyik magyarországi múzeummal együttműködésben van. A poszterek lehetőleg minden esetben tartalmazzák, hogy a bemutatott numizmatikai lelet melyik múzeum gyűjteményét gyarapítja.
Poszter követelmények:
Méret, tájolás: A0 álló elrendezés (841 × 1189 mm)
Ajánlott betűméretek: Cím: 46 pt; Szerzők: 42 pt; Törzsszöveg: 36 pt.
Betűstílus: Times New Roman
A poszter nyelve lehet magyar, angol, vagy német.
Poszter szekcióba jelentkezés (2. oldal):
https://forms.gle/qLv6vPtf5j7ePwzf8
A konferenciával kapcsolatos bármilyen kérdést, érdeklődést az alábbi címen várunk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jelentkezési határidő: 2024. október 31.
- Találatok: 48